Elsődleges lencse ficam

Elsődleges lencse ficam

Primary Lens Luxation (PLL)

Mi a PLL?

PLL
PLL, Elsődleges lencseficam

A PLL, azaz elsődleges lencseficam, egy, a szemet sújtó komoly rendellenesség.
A tenyésztők számára rendelkezésre áll egy DNS vizsgálat, amely fényt derít a kutya állapotára – hogy mentes-e a PLL-től, hordozója-e, vagy PLL-ben szenved-e az állat. Ennek köszönhetően a rendellenesség örökre felszámolható, és elérhetővé válik, hogy a jövőben egyáltalán ne szülessenek PLL-ben szenvedő kiskutyák.
Ha kiskutyát vásárolunk, kérjünk igazolást a PLL-mentességre vonatkozóan – ez lehet a kiskutya DNS-tesztje vagy mindkét szülő DNS-tesztjének eredménye.
Ezen kívül a biztonság kedvéért érdemes évente szemvizsgálatot készíttetni. Mindazonáltal a PLL-től függetlenül is javasolt minden tenyészállaton az éves szemvizsgálat, hogy kizárjuk az egyéb szemrendellenességeket.

A PLL-lel érintett kutyák esetében a zonula (a szemlencsét a helyén tartó, fonalszerű szövet) idővel leépül, és egy idő után elszakad, emiatt a szemlencse szabadon fog mozogni a szemen belül. Sok esetben a lencse előrecsúszik, és itt kezdődik az igazi veszély. Ilyenkor a lencsék elzárják a szem természetes folyadékcsatornáit, és megnő a nyomás a szemben – ezt nevezzük másodlagos glaukómának. Ez a nyomásnövekedés okozhat komoly károkat a kutya látásában, emellett pedig sokszor kellemetlen és fájdalmas. Ha azt látjuk a kutyán, hogy valami nincs rendben a szeme környékén (folyamatosan vakarja, odadörgöli, vagy a szem bármilyen módon abnormálisnak tűnik), azonnal kérjük állatorvos segítségét, ha pedig kételkedünk az orvos véleményében, forduljunk közvetlenül egy szemészhez. A súlyos szemkárosodás viszonylag gyorsan bekövetkezhet – akár néhány óra leforgása alatt is –, tehát gyors beavatkozásra van szükség. Kezelés nélkül a kutya megvakulhat, és bár létezik olyan műtét, melynek során eltávolítják a lencséket, és nagyon gyakran az egész szemet el kell távolítani.

Mielőtt a DNS vizsgálat elérhetővé vált volna, csak akkor lehetett tudni, hogy a kutya a betegségben szenved, mikor a klinikai tünetek megjelentek. A szemész által speciális berendezésekkel végzett rendszeres szemvizsgálatokkal nagyon korán felfedezhető, ha a lencsék lötyögnek a helyükön, és Xalatan szemcsepp alkalmazásával esetleg meggátolható a lencse előremozdulása és a nyomásnövekedés.
Glaukóma esetén az embereknél is a Xalatan cseppet alkalmazzák, ami csökkenti a szemnyomást, és összehúzza a pupillát. A PLL-ben szenvedő kutyák esetében ez segít meggátolni a lencsék előre mozdulását, és a nyomás megnövekedését. A Xalatan-t és más hasonló gyógyszereket évek óta sikeresen alkalmazzák kutyákon, és számos kutyánál előzték meg velük a műtét szükségességét és esetlegesen a teljes szemeltávolítást.

A PLL sokáig lappangó betegség, ami a tenyésztés szempontjából nem szerencsés. A klinikai tünetek szinte sosem jelentek meg a kutya 3 éves kora előtt, és gyakran csak 4-5, vagy akár 6-7 éves korban jelentkeztek. Ennek eredményeképp sok, PLL-lel érintett kutya anélkül vett részt a tenyésztésben, hogy bárki tudott volna a betegségükről. Emiatt a PLL igencsak elterjedt néhány fajtán belül, és a tenyésztők folyamatosan küzdöttek ellene.

A PLL-ért felelős gén recesszív módon öröklődik, ami azt jelenti, hogy a betegség létrejöttéhez a gén 2 példányának kell jelen lennie egy kutyában. Tehát egy kutya vagy mentes a betegségtől (nem található meg benne a gén), vagy hordozza (a gén egy példánya található meg benne), vagy PLL-ben szenved (a gén két példánya található meg benne).