TÁJÉKOZTATÁS A TAGSÁGI KÁRTYÁKRÓL

A MEOE tájékoztatása szerint 2014-től megszűnik a központi MEOE tagsági igazolvány, és minden önálló jogú szervezeti egység magának kell, hogy előállítsa. A 2013-as évben a MEOE még kiállít tagsági kártyát kimondottan az újonnan belépő MEOE tagok esetén, és azt az érvényesítő matricával közvetlenül a tagnak küldi meg postán. Azok az NPE tagok, akik már rendelkeznek tagsági kártyával (korábban már voltak a MEOE tagjai), a 2013-as évre vonatkozó hologramos matricát az Egyesülettől vehetik át személyesen – vagy sürgős esetben kérhetik annak kipostázását.

 

Vissza