A Pumi színgenetikája – Chris Levy

A Pumi színgenetikája – Chris Levy

kutya genetika, fekete pumiAz a cél vezérelt minket, hogy jobban megértsük, milyen gének határozzák meg a különböző színeket a pumiknál. Ehhez a saját pumijainkon végeztünk DNS-vizsgálatokat. Akkor kezdtük el a projektet, amikor született egy olyan alom az Egyesült Államokban, ahol a kölykök fele fekete-cser (b&t) színű volt – ami a fajta standardja alapján kizáró ok. Néhány saját almunkban is előbukkant már ez a színváltozat, de csupán egy-egy kölyöknél almonként. Azt szerettük volna megtudni, mikor, hogyan és miért jelenik meg ez a színváltozat.

Eredetileg 6 kutyát vizsgáltunk meg, ebből néhány a sajátunk volt, néhány pedig más tulajdonú. A VetGen labor – mivel még nem rendelkezett információval a pumiról – vállalta, hogy ingyen végzi el a teszteket. Ezután megvizsgáltattuk az összes többi kutyánkat is, és most már – az eredetileg vizsgált K és A lokuszok mellett – a B és az E lokuszok vizsgálatát is elvégezzük, mert ezekre is kíváncsiak vagyunk.

Ha további információkat szeretnének megtudni a színöröklődéssel kapcsolatban, látogassanak el a következő weboldalakra:

Genetics of Coat Color and Type in Dogs

Puli Coat Color DNA Study

Canine Coat Color (Vetgen)

Az alábbi táblázat lokuszonként a dominanciájuk sorrendjében mutatja be azokat a géneket, amelyekre teszteltük a kutyáinkat. Például, Ay domináns az aw-vel szemben, az aw domináns az at-vel szemben, az at pedig domináns az a-val szemben. Ezt máshogyan is írhatjuk: Ay>aw>at>a.

K lokusz (fekete vagy színes)
Kbfekete (domináns), elnyomja a ky (színes) gént és az összes gén érvényesülését az A lokuszon
kynem fekete, színes, megengedi az A lokuszon levő gének manifesztációját
A lokusz (aguti) – szabályozza a sárga és a fekete pigment elterjedését a szőrszálakon és a testrészeken
Ayfakó (árnyékolt)
awvadas (farkas-szürke)
atfekete-cser (b&t)
arecesszív fekete
B lokusz (fekete vagy barna)
Bfekete szőrszín és orrtükör
bbarna szőrszín és orrtükör
E lokusz (recesszív sárga)
E(-,m,g,h)
fekete
eesárga (recesszív)

A gének előfordulása a pumikban

Amit állíthatunk az általunk színekre tesztelt pumi populáció alapján, hogy a b&t gén eléggé elterjedt a fajtában. Az alábbi táblázatban foglaltuk össze a génelőfordulást az általunk tesztelt 14 pumiban (mindegyik rendelkezik egy génpárral az A lokuszon).

A génElőfordulás%
Ay311%
aw414%
at1243%
a932%
Összesen28100%

Génelőfordulás a K lokuszban (14 pumi)

K génElőfordulás%
Kb1968%
ky932%
Összesen28100%

Tudjuk, hogy a vizsgált populáció kicsi, de különböző vérvonalakból tevődik össze (magyar, finn, svéd), és a többségük idegen egymástól. Így levonhatjuk azt a következtetést, hogy a b&t gén eléggé elterjedt a fajtában, csak nem tud érvényre jutni, mert el van nyomva a Kb, Ay és aw gének által, hiszen ezek mind dominánsok az at génnel szemben.

A fehér szín

3 kutyát megvizsgáltunk az E lokuszra is, mert gyanítottunk, hogy ez a lokusz felelős a fehér szín kialakulásáért a puminál. Valójában ez nem fehér, hanem egy nagyon világos sárga. Egy ezüstszürke kan, amelytől fehér kölykök születtek, Ee genotípusú volt, az ő fehér lánya pedig ee genotípusú. További vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy megállapíthassuk, valóban csak ez a génpár felelős-e a fehér szín kialakulásáért a puminál. De az legutóbbi vizsgálatok is ugyanerre a következtetésre jutottak.

A fakó (fawn) szín és a pumitenyésztés

Még eggyel tovább léptünk a vizsgálatok során, tudván, hogy néhányan a régi tenyésztők közül nem akartak fakó színű pumikat, mert azt gondolták, azok nem fajtatiszták. Amikor egy pumi fakó színű, genetikailag ez azt jelenti, hogy a K lokuszon a genotípusuk kyky, ami engedi érvényre jutni a fakó színt eredményező Ay gént. Ahogy egyre több ky gén kerül be a tenyésztésbe – és születik egyre több kyky genotípusú kölyök –, úgy egyre több A lokuszhoz tartozó gén is érvényre jut. Például az egyik kutyánk ezüstszürke színű, de a genotípusa KbKb/atat. Tehát ő homozigóta a b&t színre az A lokuszon. Azért ezüstszürke, mert a K lokuszon KbKb. Mégha Kbky genotípusú lenne, akkor is ezüstszürke maradna, mivel ez az egy Kb domináns gén elnyomná az összes többit. Amikor a tenyésztés során elkezdünk belekeverni egyre több ky gént, amelyikkel minden fakó kutyának duplán kell rendelkeznie, más aguti színek is megjelennek a kölykökben.

Ez azonban csupán az én elméletem arról, mi okozza a fakó színnel szembeni ellenállást. Természetesen a régi tenyésztőknek nem adatott meg a lehetőség a DNS vizsgálatokhoz, így ők csak azt tudhatták, hogy amikor fakó kutyákkal kezdtek el tenyészteni, más színek is megjelentek.

A fekete orr
Az összes kutya B lokuszon tesztelve BB genotípusú volt.

A mi kutyáink

Az alábbi táblázatban mutatjuk be az összes általunk tesztelt, saját puminkat, fényképpel és színre vonatkozó genetikai információval együtt. A bemutatás sorrendje a sötétebbtől a világosabbig halad. Mindegyik kutya mindegyik lokuszon két génnel rendelkezik, mindkét szülőtől örökölve egyet-egyet.

KutyaSzínleírásK lokuszA lokuszB lokuszE lokusz
Fekete néhány fehér szőrszállal,
aljszőr kis barnás árnyalattal.
Kb kyAy Ay
Sötétszürke, korral egyre sötétebb.
Aljszőr világosabb, felszőr fekete.
Kb Kbaa
Sötétszürke,
az arcorri rész és a lábvégek világosabbak.
Kb kyaw a
Sötétszürke,
az arcorri rész és a lábvégek világosabbak.
Kb kyat a
Ezüstszürke.
Felszőrök feketével tűzöttek.
Különböző árnyalatú lehet
a felszőrök állapotától függően.
Kb Kbaw aw
Ezüstszürke.
Felszőrök feketével tűzöttek.
Különböző árnyalatú lehet
a felszőrök állapotától függően.
Kb kyat a
Ezüstszürke.
Felszőrök feketével tűzöttek.
Különböző árnyalatú lehet
a felszőrök állapotától függően.
Kb kyat aBBEe
Ezüstszürke.
Felszőrök feketével tűzöttek.
Különböző árnyalatú lehet
a felszőrök állapotától függően.
Kb Kbat atBBEE
Fakó.
Születésnél fekete szőrvégekkel,
de a kor haladtával a fekete tűzöttség eltűnt.
Nincs szürke árnyékoltság sem.
ky kyAy at
Fehér.
Jó orr- és szem pigment.
Tüzelésnél az orr egy kicsit kivilágosodik,
de a tüzelés végével újra feketedik.
Kb KbaaBBee

Összefoglalás

A kutatást még csak most kezdtük el, és még nem találtak meg a kiszürkülésért felelős gént (amelyik a feketén született kölykök színét ezüstté változtatja). Eredetileg azt gondoltunk, hogy a színöröklődés egyszerűbb, mint ahogy ezt már jelenleg is átlátjuk. És tudjuk, hogy ez tovább fog bonyolódni, egyre több gén felfedezésével.

Remélem, hogy a pumitenyésztők hasznosnak találják ezeket az információkat, és nem arra fogják használni őket, hogy kizárják az összes, nem megengedett gént hordozó kutyát a tenyésztési programjukból, hanem arra, hogy az összes lehetséges információt ismerve hozhassák meg a helyes tenyésztői döntéseket.

Nagyra értékelek minden olvasói visszajelzést vagy információt! Kérem, amennyiben kutyájuk vagy kutyáik tesztelve vannak a színekre, és szeretnének hozzájárulni a tanulmány teljesebbé tételéhez, vegyék fel velem a kapcsolatot a chris@abiquadogs.com e-mail címen.

Írta:
Chris Levy
Abiqua pumi kennel (abiquadogs.com), USA Amerikai Magyar Pumi Klub elnöke

Fordította:
Länger Tamara
Szürkebarát pumi kennel (pumiworld.hu)