A Pumi színgenetikája – Chris Levy
Az a cél vezérelt minket, hogy jobban megértsük, milyen gének határozzák meg a különböző színeket a pumiknál. Ehhez a saját pumijainkon végeztünk DNS-vizsgálatokat. Akkor kezdtük el a projektet, amikor született egy olyan alom az Egyesült Államokban, ahol a kölykök fele fekete-cser (b&t) színű volt – ami a fajta standardja alapján kizáró ok. Néhány saját almunkban is előbukkant már ez a színváltozat, de csupán egy-egy kölyöknél almonként. Azt szerettük volna megtudni, mikor, hogyan és miért jelenik meg ez a színváltozat.
Eredetileg 6 kutyát vizsgáltunk meg, ebből néhány a sajátunk volt, néhány pedig más tulajdonú. A VetGen labor – mivel még nem rendelkezett információval a pumiról – vállalta, hogy ingyen végzi el a teszteket. Ezután megvizsgáltattuk az összes többi kutyánkat is, és most már – az eredetileg vizsgált K és A lokuszok mellett – a B és az E lokuszok vizsgálatát is elvégezzük, mert ezekre is kíváncsiak vagyunk.
Ha további információkat szeretnének megtudni a színöröklődéssel kapcsolatban, látogassanak el a következő weboldalakra:
Genetics of Coat Color and Type in Dogs
Az alábbi táblázat lokuszonként a dominanciájuk sorrendjében mutatja be azokat a géneket, amelyekre teszteltük a kutyáinkat. Például, Ay domináns az aw-vel szemben, az aw domináns az at-vel szemben, az at pedig domináns az a-val szemben. Ezt máshogyan is írhatjuk: Ay>aw>at>a.
K lokusz (fekete vagy színes) | |
---|---|
Kb | fekete (domináns), elnyomja a ky (színes) gént és az összes gén érvényesülését az A lokuszon |
ky | nem fekete, színes, megengedi az A lokuszon levő gének manifesztációját |
A lokusz (aguti) – szabályozza a sárga és a fekete pigment elterjedését a szőrszálakon és a testrészeken | |
---|---|
Ay | fakó (árnyékolt) |
aw | vadas (farkas-szürke) |
at | fekete-cser (b&t) |
a | recesszív fekete |
B lokusz (fekete vagy barna) | |
---|---|
B | fekete szőrszín és orrtükör |
b | barna szőrszín és orrtükör |
E lokusz (recesszív sárga) | |
---|---|
E(-,m,g,h) | fekete |
ee | sárga (recesszív) |
A gének előfordulása a pumikban
Amit állíthatunk az általunk színekre tesztelt pumi populáció alapján, hogy a b&t gén eléggé elterjedt a fajtában. Az alábbi táblázatban foglaltuk össze a génelőfordulást az általunk tesztelt 14 pumiban (mindegyik rendelkezik egy génpárral az A lokuszon).
A gén | Előfordulás | % |
---|---|---|
Ay | 3 | 11% |
aw | 4 | 14% |
at | 12 | 43% |
a | 9 | 32% |
Összesen | 28 | 100% |
Génelőfordulás a K lokuszban (14 pumi)
K gén | Előfordulás | % |
---|---|---|
Kb | 19 | 68% |
ky | 9 | 32% |
Összesen | 28 | 100% |
Tudjuk, hogy a vizsgált populáció kicsi, de különböző vérvonalakból tevődik össze (magyar, finn, svéd), és a többségük idegen egymástól. Így levonhatjuk azt a következtetést, hogy a b&t gén eléggé elterjedt a fajtában, csak nem tud érvényre jutni, mert el van nyomva a Kb, Ay és aw gének által, hiszen ezek mind dominánsok az at génnel szemben.
A fehér szín
3 kutyát megvizsgáltunk az E lokuszra is, mert gyanítottunk, hogy ez a lokusz felelős a fehér szín kialakulásáért a puminál. Valójában ez nem fehér, hanem egy nagyon világos sárga. Egy ezüstszürke kan, amelytől fehér kölykök születtek, Ee genotípusú volt, az ő fehér lánya pedig ee genotípusú. További vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy megállapíthassuk, valóban csak ez a génpár felelős-e a fehér szín kialakulásáért a puminál. De az legutóbbi vizsgálatok is ugyanerre a következtetésre jutottak.
A fakó (fawn) szín és a pumitenyésztés
Még eggyel tovább léptünk a vizsgálatok során, tudván, hogy néhányan a régi tenyésztők közül nem akartak fakó színű pumikat, mert azt gondolták, azok nem fajtatiszták. Amikor egy pumi fakó színű, genetikailag ez azt jelenti, hogy a K lokuszon a genotípusuk kyky, ami engedi érvényre jutni a fakó színt eredményező Ay gént. Ahogy egyre több ky gén kerül be a tenyésztésbe – és születik egyre több kyky genotípusú kölyök –, úgy egyre több A lokuszhoz tartozó gén is érvényre jut. Például az egyik kutyánk ezüstszürke színű, de a genotípusa KbKb/atat. Tehát ő homozigóta a b&t színre az A lokuszon. Azért ezüstszürke, mert a K lokuszon KbKb. Mégha Kbky genotípusú lenne, akkor is ezüstszürke maradna, mivel ez az egy Kb domináns gén elnyomná az összes többit. Amikor a tenyésztés során elkezdünk belekeverni egyre több ky gént, amelyikkel minden fakó kutyának duplán kell rendelkeznie, más aguti színek is megjelennek a kölykökben.
Ez azonban csupán az én elméletem arról, mi okozza a fakó színnel szembeni ellenállást. Természetesen a régi tenyésztőknek nem adatott meg a lehetőség a DNS vizsgálatokhoz, így ők csak azt tudhatták, hogy amikor fakó kutyákkal kezdtek el tenyészteni, más színek is megjelentek.
A fekete orr
Az összes kutya B lokuszon tesztelve BB genotípusú volt.
A mi kutyáink
Az alábbi táblázatban mutatjuk be az összes általunk tesztelt, saját puminkat, fényképpel és színre vonatkozó genetikai információval együtt. A bemutatás sorrendje a sötétebbtől a világosabbig halad. Mindegyik kutya mindegyik lokuszon két génnel rendelkezik, mindkét szülőtől örökölve egyet-egyet.
Kutya | Színleírás | K lokusz | A lokusz | B lokusz | E lokusz |
---|---|---|---|---|---|
Fekete néhány fehér szőrszállal, aljszőr kis barnás árnyalattal. | Kb ky | Ay Ay | |||
Sötétszürke, korral egyre sötétebb. Aljszőr világosabb, felszőr fekete. | Kb Kb | aa | |||
Sötétszürke, az arcorri rész és a lábvégek világosabbak. | Kb ky | aw a | |||
Sötétszürke, az arcorri rész és a lábvégek világosabbak. | Kb ky | at a | |||
Ezüstszürke. Felszőrök feketével tűzöttek. Különböző árnyalatú lehet a felszőrök állapotától függően. | Kb Kb | aw aw | |||
Ezüstszürke. Felszőrök feketével tűzöttek. Különböző árnyalatú lehet a felszőrök állapotától függően. | Kb ky | at a | |||
Ezüstszürke. Felszőrök feketével tűzöttek. Különböző árnyalatú lehet a felszőrök állapotától függően. | Kb ky | at a | BB | Ee | |
Ezüstszürke. Felszőrök feketével tűzöttek. Különböző árnyalatú lehet a felszőrök állapotától függően. | Kb Kb | at at | BB | EE | |
Fakó. Születésnél fekete szőrvégekkel, de a kor haladtával a fekete tűzöttség eltűnt. Nincs szürke árnyékoltság sem. | ky ky | Ay at | |||
Fehér. Jó orr- és szem pigment. Tüzelésnél az orr egy kicsit kivilágosodik, de a tüzelés végével újra feketedik. | Kb Kb | aa | BB | ee |
Összefoglalás
A kutatást még csak most kezdtük el, és még nem találtak meg a kiszürkülésért felelős gént (amelyik a feketén született kölykök színét ezüstté változtatja). Eredetileg azt gondoltunk, hogy a színöröklődés egyszerűbb, mint ahogy ezt már jelenleg is átlátjuk. És tudjuk, hogy ez tovább fog bonyolódni, egyre több gén felfedezésével.
Remélem, hogy a pumitenyésztők hasznosnak találják ezeket az információkat, és nem arra fogják használni őket, hogy kizárják az összes, nem megengedett gént hordozó kutyát a tenyésztési programjukból, hanem arra, hogy az összes lehetséges információt ismerve hozhassák meg a helyes tenyésztői döntéseket.
Nagyra értékelek minden olvasói visszajelzést vagy információt! Kérem, amennyiben kutyájuk vagy kutyáik tesztelve vannak a színekre, és szeretnének hozzájárulni a tanulmány teljesebbé tételéhez, vegyék fel velem a kapcsolatot a chris@abiquadogs.com e-mail címen.
Írta:
Chris Levy
Abiqua pumi kennel (abiquadogs.com), USA Amerikai Magyar Pumi Klub elnöke
Fordította:
Länger Tamara
Szürkebarát pumi kennel (pumiworld.hu)